Kérlek, ne hányd a szememre most a könnyeket,
Sírtam akkor is, mikor Téged vesztettelek.
De Te nem hagytál el, "csak" meghaltál,
- az ő csókja most más ajkára talál.
Te itt élsz ma is, s örökre bennem,
- őt a szívemből kellett kitépnem.
Az utánad maradt sebet gyógyították
az emlékek - mi belőle itt van, csak szilánk,
élesen mélyen a lelkembe fúródik,
éget és mar, míg gennyesre meggyűlik,
hogy az immunitás - életösztönöm -
segítsen - mint idegent - magamból kilöknöm.
1992. márc. 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése