Hiába

Hiába

Hol a liget felett 
az ég lilul
várnak ott engem 
valahol.
Ott, ahol a sebes Föld
a hó alól vérzi át a tájat,
valahol ott várnak.
Hidegtől remegve, 
fűzfatörzsbe bújva,
tetszhalottan,  némán 
a líra* három húrja
hiába vár
énrám

Otelló vízió

Ábrahám Béla

Elgurult szőlőszem 

( Nincs más kincsem, csak a bánat

eltemettem az apámat

anyám sírban, s a szerelem,

"a szerelem sötét verem" )

A kehelyben szenvedély,

árnyak a falon,

lelkem mélyén a bánat

- jaj, nem akarom -

szépséges és tiszta, de

oly szerencsétlen,

mint Desdemona egykor,

hiába vétlen,

- a szőlőszem elgurult,

gyógyír erre nincsen - 

borba kell fojtanom az

egyetlen kincsem. 

Ma

Szigliget 2015. július 7.

Ma megtiszteltem a hajnalt,
felvettem a legszebb ruhám.
Így ültem ki a szigligeti nyárba,
hátha...Hátha köszönésemre
visszaköszön, madarat daloltat
a fényözön, repteti felém és elém
a sétányon leszáll. Én felállok,
a fák közé óvatos léptekkel követem,
de már nem jön velem az árnyékom
és a fehér holdkaréj. Lomb sűrűje
az égi bárányokat is eltakarja.
Egy vörösfenyő karja int, szól :
Gyere! Avarban, törzsben, lombban
az erdő ihlete vár!

Így képzeltem én s léptem már,
amikor felrebbent.
- Hé Jancsi-madár! - s ő válaszolt:
- Kár!   De kár!

és én is

Ötvennégy évbe hajlok én
s nem szülinapi költemény,
nem is
hamis

akár-valahány sokadik
józsef attilás vers-ladik
üzen
vízen

vagy tiszta égi kéken át,
hogy megittam a múlt borát
liter,
ha volt.

Csacska szavaktól nem remél
vigaszt a lelkem, s egy helyért
- ülni,
állni -

a Parnasszus magas ormán
volt perceket felsorolván
- májam
kacag -

rohadtul kevés, de mégis,
ki ne próbálná, hát én is...
fityisz,
füge

Én sem jutottam semmire,
csak néznek rám, mint nénire
kicsik,
nagyok

mégsem cserélnék senkivel
sem Attila, sem Dániel,
- kemény
a tény -

hogy még csak költő sem vagyok,
jobb ha már el is hallgatok:
na kuss
mamus! 

Eredj, söpörj, vagy mosogass,
így, úgy akár, csak odahass,
Rendet
csendet! Csendet!