Veled vagyunk

Fázom, belül úgy reszketek,

adjatok egy kis meleget.

Kívül is beleremegek,

sötét démonoktól rettegek.

Vedd le, vedd le - mondja -

fejem vasabroncs szorítja!

Tedd kezed homlokomra!

- Itt vagyok testvérem veled,

halkan suttogok neked.

Homlokodon érezd a kezet,

felmelegít a szeretet.

Pusztulnak innen a démonok

eldobjuk e szörnyű vasabroncsot,

s lelkedben tiszta lesz minden sarok.

Ha önmagadban nem hiszel,

higgy bennem, bennünk

egész világokat bír el -

felemel a szeretetünk!

                   2003. jul.

S o S

Beteg a szerelmünk s titkoljuk előtte,

hadd higgye, múló rosszullét,

s ha mosolyunkra visszamosolyog,

bennünk is élteti a gyógyulás reményét.

De gonoszak vagyunk is hozzá!

...mert fuldoklik, ami fáj a torkán akadt;

öklendezne, hogy okádjon, köpjön -

mi erőltetünk reá nyugalmat.

Félünk, hogy a roham végzetes lenne,

s az orvosság drága, s messze van...

csak nézzük s őrködünk felette

míg lélegzik...míg a szíve dobban.

Mert ítéltünk, de nem tudjuk

a titkos papíron mi is áll,

nem tudjuk, hogy mit átélünk itt

hosszú lábadozás vagy... lassú halál.

                                 1992.

Hogyan tovább

Csoda csapdába ejtettem magam,

elmehettem volna, de már nem akartam.

Szabadulnék most, de már képtelenség,

a maradásnál nincs nagyobb őrültség.

Két magam leszek, ha ez így marad,

ijedt szabad madár és boldog rab.

Vágyom egy szép jövőt, rettegek a mától,

remegek a máért, és féltem az elmúltat.

Sch. J. 1991.

Az a perc

Csak szálltam, lebegtem,

súlytalanságom szinte fájt!

Álom volt minden,

és elrepült a pillanat

-felidézni hunyom szemem,

a valóságot elfelednem

- egy kicsit még -

Kérlek!

Engedd!

1993. aug. 30.

Jó lenne

Jó lenne sírni,

verseket írni,

jó lenne.

Jó lenne, ha köd szállna szememre,

és megihletne a költészetre,

jó lenne.

Jó lenne, ha hullna a harmat,

szép sorba rakni szép szavakat,

jó lenne.

Jó lenne zokogva ágyra borulni,

ágytakarómból is rímet csiholni,

jó lenne.

Jó lenne, ha szívem megszakadna,

törötten is csak Neked szavalna,

jó.....már jó!

1992. márc. 22.

Ébresztő

Rázz meg végre,

rázz meg jól!

Tavaszi szél

ébressz fel!

Lagymatag ábránd,

álmatag idők

múljatok már,

múljatok el!

Menni kéne,

indulni végre,

friss erővel

törni a célra!

Tűzzel szeretni!

Szívből küzdeni!

Szállni, repülni,

nézni a napba!

Jó reménnyel,

élettel telve,

szilárd hittel

várni a holnapra!

1998.

Önarckép 1992

Szomorú, barna szemekből

néha krokodilkönnyek peregnek,

máskor sehol sem találnál

még egy ilyen pajkos tekintetet.

Az ökölbe szoruló, vagy

remegő és tétova kezek

ugyanazok, ha simogatnak

oly lágyak és olyan szelídek.

Összeszorított ajakok

szótlanok, ha fájnak a gondolatok,

csókolni puhák, selymesek,

van, hogy repkednek róla a mondatok.

                               1992. márc. 4.

a látnok

Ember! a sebhely arcodon

- tudtam - heg életeden is,

s egy asszony manduláján

ma száz rózsa kinyílik.

A gyermek szeme látni fog,

ha nem prédálja könnyeit,

s, hogy a magam Szomorán

majd egy másik látnok segít.

                           1992. márc. 20.

Elsőáldozásra

Évek óta tanítasz

szépre,jóra minket,

most ideállunk eléd,

hogy megköszönjük Néked.

Megköszönjük szóval,

köszönjük virággal,

s hadd köszönjük meg

egy rövid kis imával:

   Uram, segíts

Jézus testét a lelkünkbe

áhitattal vennünk,

segíts az életben

az Ő útját követnünk.

Küldj áldást azokra,

kik minket szeretnek,

s tanításukkal

Jézushoz vezetnek.

      Ámen.

                      2003. máj

Májusi ébresztő

Egy napsugár beszökött az ablakon

és köszönt.

Megcsiklandozott, nevetett, árasztott

fényözönt.

Koppant az üveg,

egy kismadár is beüzent:

- Az erdő s a mező reggelre

millió virágot teremt.

Futottam, hogy szedjek

egy szép csokrot Neked,

drága jó Mamikám,

hogy örüljön a szíved!

2002. máj.

Múltamhoz

Légvárban élek,

mit naponta lerombolok,

majd felépítem újra,

boldogságtól és

bánattól ebben tombolok

távozásod óta.

A bánat nem olcsó,

a szerelemnek ára van,

sokba kerülnek a könnyek.

S én gazdag vagyok,

de mégsem kártalan;

nem is örülnék olcsó örömnek.

Ami ma légvár,

minden vagy semmi lesz holnap;

falat építek: a jövőt,

falba ütközöm:

megőrzöm a múltat...

Tőle és tőled kérek erőt!

       Köszönöm!

                         1992. okt.

Jó, hogy te örökre maradsz

Kérlek, ne hányd a szememre most a könnyeket,

Sírtam akkor is, mikor Téged vesztettelek.

De Te nem hagytál el, "csak" meghaltál,

- az ő csókja most más ajkára talál.

Te itt élsz ma is, s örökre bennem,

- őt a szívemből kellett kitépnem.

Az utánad maradt sebet gyógyították

az emlékek - mi belőle itt van, csak szilánk,

élesen mélyen a lelkembe fúródik,

éget és mar, míg gennyesre meggyűlik,

hogy az immunitás - életösztönöm -

segítsen - mint idegent - magamból kilöknöm.

                                              1992. márc. 6. 

Félek

Egy kacagás, egy mosoly,

gyermekem könnyei,

felebarátok komoly,

megfontolt szavai -

ezek maradtak nekem.

Két négyzetméternyi fű,

három tő virág -

Hozzád már csak ennyi fűz,

- ilyen a világ -

hamis gyöngyei életemnek.

És itt van a titkolt vágy,

az új szerelem,

mely lelkem bűntudatát,

- vadfüvet terem -

lassan magánnyá foszlik szét.

                        1991. máj.

Még mindig nem elég

Adjatok nekem minden kínt,

minden fájdalmat és bánatot.

Legyen az enyém minden betegség,

minden seb és fekély.

S ha mindezt megkaptam,

boldogan halok meg akkor,

- miattatok halok meg -,

és értetek,

mert magammal vihetek

minden bajt és szenvedést.

Pokolra velem!

Vörösszarvú vigyorgó Ördögök

tűzrevetnek majd a hozományommal

...de velem égnek ők maguk is!

Lángokon hamvadjak el,

égjen minden bűn,

minden rossz szenvedély,

ne maradjon, csak a jó,

a szeretet, a remény ... Nektek!

Ég Veletek!

                1982.

zűrzavar

zengő zivatar;

zümmögő, zakatoló zagyvaság;

zenitre zúduló zene;

zabolátlan zergetánc;

zord zár;

zokog a zöldike,

züllik a zebra,

zizzen a zab a zamatos.

zátonyra zökken a zarándokhajó,

zéróba zuhan a zefir,

zápul a zálog.

                         1992. ápr. 25

Üveggolyó

............mit kezedbe adtam,

ócska kis kacat,de kedves.

Emeld szemedhez néha, kérlek,

látni fogod, mily egyszerűen nemes.

 

Láthatod benne a napfényt, a felhőt,

hajnal bíborát, az esőcseppeket,

víztükrön szikrázó alkonyt is,

és a fájdalmas, borongó szürkületet.

 

Ott ragyog benne az élet..., mely enyém.

S e kis golyóban,lásd, Neked tartogattam:

Tied a nevetés a dal a könnyek -

gurítsd el,...vagy markold szorosabban!

 

                                   1992. jun.19. 

Álom

Pireneusok hófödte ormán állok,

onnan nézem e rusnya világot,

s kiáltok:

szórom, köpködöm az átkot!

Óraketyegés...forró nyáréjszaka.

Mégis fázom, takaróm lecsúszva.

Fordulok.

S mielőtt visszatérnek a gonosz álmok,

gondolatban mindeneket áldok.

           1992.juli. 01. 0 h 35'

szívdobogástalanok

 Száz halál
és száz születés,
egy élet
és egy elmúlás,
millió gondolat,
millió érzés
mi a világra jön,
azután elvész.
s a másik milliók,
meg sem születnek,
ki sem mondatnak,
élettelenek,
SZÍVDOBOGÁSTALANOK

Csak Én

Felzokog egy dal az éjben,
s nem hallja senki, csak én....
talán nekem sír, talán értem sír.

Titok suttog kint a szélben,
s nem hallja senki, csak én...
talán nekem súg, talán értem súg.

Árny rebben a sűrű légben,
s nem látja senki, csak én...
talán hozzám jött, talán értem jött.

ps:
Isten arca fent az égen
feketében, kék-fehérben
néki csordul túl az énem,
benne élek, benne halok,
Országában országáig
önmagamból lépcsőt rakok.
Ámen