Reggeli kávémmal iszlak magamba,
melegít a bársonybarna ölelés.
Titkon belebújsz minden gondolatba,
nappalomon vagy az aranysárga rés,
melyen át megérint szemed sugara,
s lelkem mélyére hatol a napsütés,
benne most fahéj a derű illata...
Majd könnyem lesz az acélszín fénytörés,
mert míg éjjel álmom őrzi az álmod
és a színek szemedben összecsapnak,
Te a tiszta égi hangokat várod,
és én hiába hazudnék magamnak,
magányba hull a szivárvány-szeretés,
magába húzza köd-szürke feledés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése